A kimerülés jelentkezhet testi, szellemi és érzelmi területen. A kiégés szindróma (burnout) az 1970-es években került be a szociálpszichológiai és egészségszociológiai szakirodalomba. Elsőként 1974-ben Herbert Freudenberger pszichoanalitikus alkalmazta a szakmai viselkedés leírására, az egyén fizikai és érzelmi erőforrásainak elapadásaként aposztrofálva a jelenséget. Fekete Sándor megfogalmazása szerint a kiégés „…krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és az inkompetencia érzésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek”. Maslach, Schaufeli és Leiter a kiégés jelenségét a következőképpen fogalmazták meg: „A kiégés egyik tünete, amikor úgy érezzük, hogy egy számunkra fontos, jelentőségteljes és kihívásokkal teli munka terhessé, örömtelenné és céltalanná válik. Energikusságunk átcsap kimerülésbe, a munkában való aktív részvételünk cinizmussá alakul és hatékonyságunk csökken.” A mentális egészségügyi problémák népegészségügyi problémát jelentenek, hiszen ezeknek a megbetegedéseknek a száma folyamatosan emelkedik. Kiváltó okok a munkahelyi stressz, az agyonhajszoltság, a negatív érzelmi hatások. A kiégés nem egy hirtelen bekövetkező állapotváltozás, hanem egy lassú folyamat eredménye, mely több szakaszban zajlik.
A kiégés folyamata tizenkettő szakaszban történik, a szakaszok között nincs éles határ, egyik szakasz következik a másikból:
- A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig: Az ,,ideális legyek” állapotra való törekvés.
- Fokozott erőfeszítés: A teljesítménykényszerből fakadó fáradság és az eredményesség csökkenése.
- A személyes igények elhanyagolása: A hivatalos elfoglaltság az egyetlen időtöltés, a családi- és a baráti kapcsolatok háttérbe szorulnak.
- A személyes igények és konfliktusok elfojtása: A testi kimerültség jeleire túlteljesítéssel reagálnak.
- Az értékrend megváltozása: Az ítélő- és érzékelőképesség is deformálódik.
- A fellépő problémák tagadása: A környező világgal való kapcsolat megszűnik, a teljesítménykényszeren kívül nincs más kapcsolat.
- Visszahúzódás: Megjelenik a ,,totális kiszállás” vágya.
- Magatartás- és viselkedésváltozás: Mindent kritikaként értelmez, érzéketlenné válnak a szeretetre.
- Deperszonalizáció: A külső kapcsolatok mellett megszűnik a belső világgal való kapcsolat is.
A deperszonalizáció szakaszától szakszerű orvosi beavatkozás szükséges.
- Belső üresség: Lelki betegségbe fordul az állapot, mint depresszió, pánikroham, szorongás, stb.
- Depresszió: Az élet értelmetlennek, reménytelennek tűnik, a fáradság és a kimerültség érzése állandósul.
- Teljes kiégettség: A kórképben a szomatikus és a pszichés veszélyeztetettség egyidejűleg jelentkezik.
A bournout szindróma kezelését gyakran gátolja, hogy az érintettek maguk, viszolyognak az őket érintő személyes- kölcsönös viszonyoktól. Ezért nem tud, vagy nem képes segítséget kérni. A szindróma elsősorban amiatt vezet burnouthoz, mert a szakember sok esetben önmagát hiszi a változás döntő tényezőjének. A nehézségek nem minden esetben vezetnek kiégéshez, viszont a kihívás, a változatosság és a változások hiányában alul motiválttá válhatnak.
A kiégés elkerülésének és kezelésének módjai azokra a tünetekre, melyek még nem igényelnek szakorvosi beavatkozást:
– A munka- és életritmus helyes kialakítása
– A feladatok egy részének strukturális csoportosítása, beosztása.
– Napi- és hetirend készítése a pihenő időszak megjelölésével.
– A testi kimerültség felismerése után annak elfogadása és az erre irányuló kezelések ütemezése (alvás, sport).
– A saját értékrend őszinte áttekintése: mi a sorrend és mi lenne a helyes sorrend kérdések tisztázása.
– A megváltozott emberi kapcsolataink fontosságának felismerése és helyreállítása.
– A változások felismerése és tudatosítása. A másoktól kapott gondoskodás és a kritika közötti differenciáló képesség visszaszerzése.
DEC
2018